Tavaszi méregtelenítés egyszerűen és gyorsan. Próbálja ki árpával és chlorellával!

A mai rohanó világ megköveteli tőlünk a maximális koncentrációt és az idő hatékony kezelését. Minden nap számos sürgős kérdéssel kell megküzdenünk, amelyekhez a kétségbeesett időhiányunk társul - csak napi 24 óránk van, feltéve, hogy nem eszünk, iszunk és főleg, nem alszunk. Mindezek miatt testi és lelki egészségünk szenved a legjobban.

A telet követően kimerültnek érezzük magunkat

Ezen kívül a tél után az emberi test nagyon gyenge - gyakori hőmérséklet - ingadozások a hidegről a melegre való átmenet során, a vírusos megbetegedések fokozott előfordulása körülöttünk, mindez hátrányosan befolyásolja szervezetünket. Ezen kívül, hajlamosak vagyunk arra, hogy a tél alatt felhalmozzuk a zsírtartalékainkat, mivel gyakrabban támadjuk a hűtőszekrény és a kamra tartalmát. A máj és az általános emésztőrendszer, amelyben méreganyagok halmozódnak fel, különösen érintett.

Ebből elég! 

Ezért jó kimondani: „Ebből elég!“. És belefogni egy méregtelenítő kúrába. Már elővigyázatosságból is el kellene végeznünk időről időre, mielőtt elkezdenénk érezni, hogy valami nincs rendben.

Azonban mindenképpen fogjon hozzá, ha már úgy érzi, hogy a téli életmód kezdi leterhelni testét. Hogyan ismerjük ezt fel? Leggyakrabban többször fáj a feje, mint korábban, fáradtabb, gyomorégéstől szenved, és úgy érzi, hogy nem nagyon működik az emésztése.

Használja a zöld élelmiszereket

Ha még nem próbálta a zöld élelmiszereket, tudnia kell, hogy a kezdeti méregtelenítés több napig is eltarthat, de akár hetekig is. Mindig a méregtelenítés megkezdése előtti állapotától függ. Minden test másképpen reagál a megtisztítására irányuló erőfeszítésekre is. A hosszú távú fogyasztók gyakran tavasszal fognak hozzá egy megnövelt adagú kúrához, hogy a tél után gyorsabban megtisztítsák a testüket. A legjobb, ha egész évben árpát és chlorellát fogyasztunk, és így naponta végezzük a testkímélő méregtelenítését.

Arról, hogy a chlorella és az árpa hogyan segíthetnek a szervezet megtisztításában, a következőkben olvashat:

CHLORELLA

Az édesvízi chlorella alga több klorofillt tartalmaz, mint a világ bármely más növénye. A Chlorella képes megkötni a nehézfémeket, peszticid maradványokat, dioxinokat és más káros anyagokat, majd kivezetni azokat a szervezetből. A chlorellában található rost és a sejtfalában található nagyon érdekes anyag a sporopolenin, részt vesznek a káros anyagok eltávolításában. Például a dioxinok nagyon mérgező anyagok, amelyek viszonylag kis adagokban is reprodukciós problémákat, gyenge magzati fejlődést, de immunrendszeri károsodást vagy rákot is okozhatnak. Sajnos ezek a vegyi és gyártási folyamatok gyakori melléktermékei. Ráadásul a chlorella hasznos vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmaz, például magnéziumot, kalciumot vagy cinket, amelyekre a szervezetnek is szüksége van a megfelelő működéshez.

Árpa

Az árpa segít eltávolítani a szervezetből a káros anyagokat, például a rovar irtószer maradványokat, az élelmiszerekhez hozzáadott kémiai adalékanyagokat vagy a veszélyes peszticideket. Jelentős hatással bírnak az enzimek, amelyekből nagy mennyiség található az árpában, és mint a chlorella esetében is, itt is a klorofil funkcionál méregtelenítésre.

Ezen kívül az árpa segíthet a gyakran erősen leterhelt máj méregtelenítésében. A májban számos anyagcsere – folyamat zajlik, beleértve a lipidek vagy aminosavak metabolizmusát. Ezen kívül hidrofób idegen molekulák bomlanak le a májban, amelyeket a test nem tud kiválasztani a vizelettel. Egyszerűen fogalmazva, itt kerülnek feldolgozásra, tehát hidrofil anyaghoz kötés megy végbe, majd ezt követően az epével vagy a vérrel választódnak ki és végül a vesén keresztül választódnak ki.

Miért fontos a máj megtisztítása? Képzelje el, hogy a máj hasonlóan működik, mint az autó motorjának olajszűrője. Ha nem tisztítja a szűrőt, akkor az nem tudja ellátni a funkcióját, azaz a szűrést, és problémákat kezd okozni az autójában. A máj nagyon hasonló. Ha nem tisztítja meg, akkor szűrés helyett káros anyagokat bocsát ki a szervezetbe, amelyek különböző betegségeket okozhatnak. A fiatal árpa leveleiből származó gyümölcslé támogatja a napi hulladékeltávolítást és ez által a máj megfelelő működését.

Ha úgy dönt, hogy méregtelenítésbe kezd a zöld élelmiszerek segítségével, úgy lépjen velünk kapcsolatba. Az együttműködés kezdetén cégünk kiválasztott partnere megbeszéli Önnel a zöld élelmiszerek étrendbe való felvételének minden sajátosságát, és meghatározza az Ön számára megfelelő adagolást. Hisszük, hogy a gyógyító kezelés végén nyugodtabbnak és elégedettebbnek érzi magát.